%&LaTeX \include{typohead} \begin{document} \papertitle{Bodó Balázs: A szerzői jog gazdaságtana az online világban \\-- avagy mennyibe kerül egy, a neten ingyenesen elérhető cikk\\ magyar kiadása?}{A szerzői jog gazdaságtana az online világban --\ avagy mennyibe kerül egy, a neten ingyenesen elérhető cikk magyar kiadása?} %\author{ Bodó Balázs\\%} \vspace*{2ex} %\affiliation{Budapesti Műszaki Egyetem\\Média Oktató és Kutató Központ} \rightrunninghead{Bodó: A szerzői jog gazdaságtana az online világban} Sokáig kérdéses volt, hogy a kötet következő tanulmánya, Barry Wellman cikke bekerülhet-e ebbe a válogatásba. Az érvek persze nem szakmaiak voltak, hanem jogi és gazdasági természet\H{u}ek: ki birtokolja a szöveg jogait, sikerül-e vele megállapodni egy olyan árban, amit elbír a kötet költségvetése. A Wellman-cikk története kapcsán szisztematikusan áttekinthető a jelenlegi szerzői jogi rendszer, a rendszer mögött álló közgazdasági megfontolások és az internet ezekre gyakorolt hatása. Erre teszünk az alábbiakban kísérletet. \section*{A szerzői jogról dióhéjban} Európában és Észak-Amerikában a szellemi alkotások jogi védelme ugyan eltérő filozófiai háttérrel, de hasonló eszközökkel biztosítja a szerzők ellenőrzését m\H{u}veik sorsa felett. Míg az európai jogi hagyományban a \textit{droit d'auteur}, azaz az autonóm, egyedi szerző egyszeri és megismételhetetlen teljesítményének jogi és morális elismerése áll a jogi szabályozás mögött, addig a \textit{common law} országaiban (az USA-ban, az Egyesült Királyságban és a Nemzetközösség államaiban) a m\H{u}vek piaci hasznosíthatóságának lehetővé tétele volt az elsődleges motiváció a szerzői jogokszabályozásának megteremtésekor. A lokális különbségeket azonban a globális szerzői jogi harmonizációs erőfeszítések (a Berni Egyezmény\footnote{\emph{http://www.law.cornell.edu/treaties/berne/overview.html}}, a Párizsi Egyezmény\footnote{\emph{http://www.wipo.int/treaties/en/ip/paris/trtdocs\_wo020.html}}, a Római Egyezmény\footnote{\emph{http://www.wipo.int/treaties/en/ip/rome/trtdocs\_wo024.html}}, a TRIPS-megállapodás\footnote{\emph{http://www.wto.org/english/tratop\_e/trips\_e/t\_agm0\_e.htm}}, a két WIPO-szerződés\footnote{\emph{WIPO Copyright Treaty http://www.wipo.int/treaties/en/ip/wct/trtdocs\_wo033.html} , WIPO Performances and Phonograms Treaty (WPPT):\\ http://www.wipo.int/treaties/en/ip/wppt/trtdocs\_wo034.html} és az EU irányelvei\footnote{Például: 2004/48/EC, 1992/100/EEC, 2001/29/EC}) végül többé-kevésbé eltüntették. (Scotchmer 2004) A közel azonos formára hozott szerzői jogi szabályozások fókuszában mindenütt a szellemi javak piaci hasznosíthatóságának biztosítása áll. A szerzőt mindenhol megilleti m\H{u}ve felhasználásának minden joga attól a pillanattól, hogy az alkotás formát öltött. Az utolsó pont, az elkattintott fényképezőgép, az utolsó \textit{save} parancs kiadása után a létrejött m\H{u} felett a szerző rendelkezik. \H{O} adhat engedélyt többek között az első publikációra, az internetes közzétételre, másolatok készítésére, fordításra és származékos m\H{u}vek elkészítésére. A szerzői jog célja, hogy a szerző számára monopoljogokat biztosítson egy olyan jószág esetében, ahol nem érvényesülnek a tárgyi világ hagyományos szabályai. A fizikai javak esetén a jószág fizikai egyedisége biztosítja a használatból való kizárás\footnote{Egészen pontosan a felhasználás módjainak ellenőrzése.} és az elidegeníthetőség jogát -- tehát a jószágnak piaci értéket adó tulajdonságokat. A szellemi javak azonban másképpen viselkednek. A használat természetszer\H{u}leg nem versengő: attól, hogy Wellman az interneten közzétette a cikkét, nem kellett lemondania róla, nem lett neki kevesebb a cikkből azáltal, hogy sok ezren olvasták a m\H{u}vét. Másrészről gondok vannak a kizárhatósággal is: nagyon nehéz olyan terjesztési, értékesítési rendszert kidolgozni -- különösen a digitális világban -- ahol egy szellemi jószág közzététele csak bizonyos fogyasztók számára biztosítja a fogyasztást, míg másoktól megtagadható az információhoz való hozzájutás. Végül a digitális környezetben elmosódnak a nem engedélyköteles fogyasztás és az engedélyhez kötött felhasználás közötti határok is. A másolat készítése engedélyköteles, a használt könyv, cd antikváriumba való beadása nem. Digitális kópiák esetében azonban a különben nem engedélyköteles használatok is gyakran az engedélyhez kötött felhasználások, a másolatok készítésének kategóriájába esnek.\footnote{E tanulmány kereteit meghaladja mind a szerzői jogok teljességének leírása, mind a digitális váltás okozta változások részletes tárgyalása. Az eziránt érdeklődő számos forrást talál az irodalomjegyzékben.} A szellemi javak fizikai javaktól való fenti különbözőségei miatt van szükség arra, hogy a kizárólagosságot és az elidegeníthetőséget a szerzői jogi szabályozáson keresztül jogi úton biztosítsuk.\footnote{E tanulmányban terjedelmi okok miatt nem foglalkozunk a jogi védelmet élvező szellemi alkotások immanens különbségeivel. Másképp viselkedik egy gyógyszerszabadalom és egy Wikipédia-szócikk, megint másképp egy üzletviteli innováció és egy Nobel-díjas regény. Az egyes területek más és más megoldásokat követelnek. Boldrin és Levine (2002) például amellett érvel, hogy a szabadalmak területén a monopoljogok szükségtelenek és közgazdaságilag kifejezetten károsak.} A szerzőnek adott jogi monopólium teremti meg a m\H{u}vek piaci értékesíthetőségét és ezen keresztül azt a jövedelmet, ami új m\H{u}vek létrehozását finanszírozza. A szerzők idejét, energiáját, lehetőségeit, költségét a m\H{u}veik piaci eladása finanszírozza, ezt a lehetőséget teremti meg a jogi védelem. A piaci értékesítést a hagyományos médiaiparágak esetében jellemzően nem a szerző, hanem erre szakosodott vállalkozások, kiadók, terjesztők végzik. A szerző eladja a másolatok készítésének és értékesítésének jogát (az USA-ban) vagy engedélyt ad ezekre a tevékenységekre (Európában), a kiadók pedig kinyomtatják, lemásolják, nagy- és kiskereskedelmi hálózataikon keresztül terjesztik és értékesítik a m\H{u}veket. A szerző a kiadókkal kötött megállapodással azonban nem csak a piacra jutáshoz szükséges erőforrásokhoz fér hozzá, de ezáltal saját piaci kockázatát is csökkenteni képes. Attól a pillanattól fogva, hogy a szerző aláírta a szerződést a kiadóval, és megkapta a m\H{u}véért járó összeget (legyen ez előleg vagy a m\H{u}ért járó teljes összeg), a m\H{u} sikerének vagy sikertelenségének kockázatát a kiadó viseli.\footnote{Részben ennek a ténynek is köszönhető, hogy a jelenlegi internetes fájlcserélők ellen folytatott jogi, bírósági háborúban jellemzően nem a szerzőkkel, hanem a kiadókkal találkozunk. \H{O}k birtokolják a jogokat, és nekik áll érdekükben, hogy a szerzőknek kifizetett összeget a piacról vissza tudják nyerni.} \section*{A monopóliumokról dióhéjban} A szerzői jog közgazdasági elemzése során a szerzőknek biztosított monopoljog különös figyelmet vívott ki magának. Ennek az az oka, hogy a monopolhelyzetben levő termelők maguk határozzák meg a piaci árat, és ez az ár jellemzően nagyobb, mint amennyi versenyhelyzetben lenne. Tökéletes verseny esetén a piaci ár megegyezik a termék határköltségével, azaz azzal az összeggel, amennyibe a legutolsó példány elkészítése kerül. A monopóliumok határköltségnél magasabb ára azzal jár, hogy a piaci kereslet egy része nem tudja megfizetni a monopolista szabta árat. \begin{figure}[!h] \centering \includegraphics[width=80mm] {figs/bdabra.pdf} \caption{Az ár és a kereslet összefüggései. $D$ a piaci kereslet, $p$ a jószág ára, $q$ a kereslet.} \label{fig-1} \end{figure} A fenti ábrán a piaci keresletet a $D$ vonal jelzi, az egyenes meredeksége negatív, azaz növekvő ár ($p$) mellett csökkenő kereslettel ($q$) találkozunk. A termelés határköltségét az $MC$ egyenes jelzi, a két egyenes metszéspontja jelöli ki a tökéletes versenyben azt a mennyiséget ($q_{c}$), ahol a kereslet és a kínálat egyensúlyban van, és az ehhez a mennyiséghez tartozó árat ($p_{c}$). A monopolhelyzetben levő termelő nem a határköltségen áraz ($p_{c}$), hanem afelett ($p_{m}$). Ennél az árnál $q_{m}$ kereslettel találkozik és az I. területnek megfelelő profitot realizál. $P_{m}$ esetén a versenyhez képest $q_{c} - q_{m}$ kereslet kielégítetlen marad. E kielégítetlen kereslet eredménye a II. terület: a monopolista okozta holtteherveszteség. A közgazdászok nem szeretik a monopóliumokat, mert társadalmilag nem hatékonyak. A II. területnek megfelelő holtteherveszteséget akár a fogyasztóknak, akár a termelőknek kiosztva növelni lehet a társadalmi hasznosságot úgy, hogy közben senki nem jár rosszabbul, azaz közelebb lehet kerülni egy \emph{Pareto}-hatékony helyzethez. Ezt a célt többféleképpen is el lehet érni. A monopóliumok piacszabályozási eszközökkel kényszeríthetők arra, hogy kiszolgálják azt a keresletet is, amit maguktól nem tennének meg. A szabályozó megszabhatja a monopolista árait (pl. gázárszabályozás) vagy előírhatja számára, hogy akkor is szolgáltasson valamennyit, ha egyébként nem tenné (pl. a vezetékes távközlési szolgáltatókkal szemben megfogalmazott egyetemes szolgáltatási kötelezettség vagy a szerzői jogi kényszerengedély a hangfelvételek másodkiadására). Számos közgazdász amellett érvel, hogy bizonyos esetekben a fix költségek állami finanszírozása (az innováció adóból történő finanszírozása és az eredmények mindenki számára hozzáférhetővé tétele) szintén az -- információs javak esetében zérus --- határköltséghez közelíti a piaci árat.\footnote{Az eredetileg Hotelling által a vasútra, közútra és minden egyéb magas fixköltség\H{u} természetes monopóliumra a múlt század első felében kidolgozott modell az iparjogvédelem kapcsán került újra elő. A modellt, annak szellemi javakra való adaptációját és a kritikákat lásd Duffy (2004).} Hasonlóan eredményes lehet, ha a monopolistának lehetősége van a fogyasztók ár szerinti diszkriminációjára, azaz ha képes az egyes fogyasztókat aszerint megkülönböztetni, hogy mennyit hajlandóak fizetni a szóban forgó termékért. Ilyen esetben, ha a monopolista meg tudja akadályozni azt, hogy a javakhoz olcsón hozzájutó fogyasztók továbbadják a javaikat a magasabb árat fizetni hajlandó társaiknak -- azaz kizárja a másodlagos piacok kialakulásának lehetőségét --, a holtteherveszteség ismét csak elt\H{u}nik: különböző árakon ugyan, de nem marad kielégítetlenül kereslet.\footnote{A hagyományos médiatechnológiák körében az árdiszkrimináció lehetősége meglehetősen korlátozott. A könyvpiacon a drágább keménykötés\H{u} kiadás megelőzi az olcsóbb puhafedeles kiadást, míg a könyvtárak némi kényelmetlenségért cserébe még olcsóbb hozzáférést biztosítanak. A dvd-k regionális kódolása nagy regionális piacokat különít el, ahol az egyik piacon (pl. Japánban) megvásárolt film nem játszható le egy másik régióban eladott dvd-lejátszón. Ezek a módszerek azonban meglehetősen nagy fogyasztói csoportokat hoznak létre. Az online terjesztési eszközökkel nyílt meg annak a lehetősége, hogy az ár akár fogyasztónként is különbözzön, attól a maximális, rezervációs ártól függően, amennyit az adott fogyasztó fizetni hajlandó. A szerzői jogi monopolhelyzet okozta problémákra sokan épp a tökéletes árdiszkriminációban látják a megoldást. Erről részletesebben lásd: Boyle 2000; Cohen 2000; Maskus 2000.} \section*{Vissza Wellmanhoz} Lássuk, hogyan néz ki a fenti elméleti konstrukció Wellman konkrét cikke esetében. Wellman mint szerző a cikk megírásának pillanatában az összes jogot birtokolja. A cikket megírta és -- élve a törvényben neki biztosított jogokkal --- azt közzé is tette az interneten. Ez persze nem jelenti azt, hogy lemondott volna a jogairól, mint ahogy nem jelenti azt sem, hogy lemondott volna minden, a cikkből származó jövedelemről is. Azzal, hogy a neten mindenki számára ingyen letölthetővé tette a cikket (azaz zérus áron kínálja a m\H{u}vét) valóban nem jut közvetlen jövedelemhez. Ám azon keresztül, hogy több kiadó is megvásárolta a cikk nyomtatásban való megjelentetésének jogát, már feltehetőleg igen. 1999-ben a \emph{Westview} kiadó gondozásában megjelent \textit{Networks In The Global Village} (A globális falu hálózatai) (Wellman 1999) és az ugyanebben az évben a \emph{Routledge} által kiadott \textit{Communities in Cyberspace} (Közösségek a cybertérben) (Smith és Kollock 1999) is tartalmazták a kérdéses Wellman-cikket. 2006-ben mi is úgy döntöttünk, hogy szeretnénk nyomtatásban is megjelentetni a cikk magyar nyelv\H{u} verzióját.\footnote{Joggal merül fel az olvasóban a kérdés, hogy miért ragaszkodunk a nyomtatott verzióhoz. Nos, egyrészt azért, mert szeretjük a frissen nyomtatott könyvek nyomda- és festékszagát. Másrészről a tanulmánykötetben szereplő cikkek jogtulajdonosai közül néhányan idegenkednek az online közzétételtől, mert attól félnek, hogy ez aláássa a nyomtatott kiadások eladási lehetőségeit, és ezért nem adnak jogot az online közzétételre.} Azzal, hogy a cikk elérhető a neten, a fordítás és megjelentetés lehetőségét ugyan magunkénak tudhatjuk -- azaz fizikailag birtokában vagyunk a cikknek --, de az erre való jogot még nem szereztük meg. Nosza tehát, keressük meg a jogok tulajdonosát! Első gondolatunk az volt, hogy felütöttük a cikket tartalmazó általunk ismert könyvet (Smith és Kollock 1999) és megnéztük, ki volt a kiadó. A Routledge adta ki, nyilván náluk vannak a cikk jogai. A \emph{Taylor and Francis} kiadó\footnote{A \emph{Taylor and Francis} 1998-ban, a könyvkiadási iparágban akkor már jó évtizede zajló konszolidációs hullám közepén vásárolta fel a Routledge-et -- és másik hat kiadót -- azzal a céllal, hogy piacvezető legyen a tudományos kiadók között.} jogi osztályáról azonban negatív válasz érkezett: ugyan hozzájuk tartoznak a Routledge-kiadványok, de ők bizony nem tudnak arról, hogy náluk lennének a jogok, viszont próbálkozzunk a Westview kiadónál. Hát akkor próbálkozzunk a Westview-nál! A Westview jogi osztálya nem tud arról, hogy náluk lennének a jogok, de azt javasolják próbálkozzunk a Routledge-nél, mert úgy t\H{u}nik, náluk vannak a jogok. A kör bezárult. Ebben a pillanatban úgy t\H{u}nik, hogy ennek az egyszer\H{u}nek induló adásvételnek a tranzakciós költségei a végtelenhez tartanak. De vajon az internet -- ahogy többek között e tanulmánykötet szövegei is állítják -- képes-e a tranzakciós költségek csökkentésére? A kiadókkal folytatott kiadós levelezés során kiderül, hogy a nagy globális könyvkiadók portfoliójának egy része bekerült a \emph{copyright.com} címen elérhető elektronikus piactérre is, ahol regisztráció után bárki megveheti az ott fellelhető cikkek, könyvek jogait. Talán próbálkozzunk ott. Rövid keresgélés után meg is érkezik egy 2613 USD-ról szóló ajánlat, így a 750-es tervezett példányszámmal elosztva 760 forint/könyvpéldányba kerülne a cikk fordításának, kiadásának a joga tudományos felhasználás esetén. A kísérlet tehát sikerült, azaz tranzakciós költségeink tényleg csökkentek, de az ár egyáltalán nem tükrözi a felhasználás specifikumait. Ez az ár a monopolista árazási stratégia iskolapéldája. A cikk határköltsége, azaz a Magyarországon lefordított és kinyomtatott 750 példány költsége a kiadó számára zérus, ahogy az információ esetében ez megszokott, ezért versenyhelyzetben az információ ára zérus kellene legyen. A 2613 dolláros ár azért ennyi, mert a kiadó monopolhelyzetben van, és feltehetően emellett az ár mellett maximális a profitja. Van némi vita a közgazdászok között arról, hogy a szellemi javak jogainak birtokosa valóban monopolhelyzetet élvez-e. Vannak, akik úgy érvelnek, hogy csak azért, mert valakinek kizárólagos jogai vannak egy szellemi jószág esetében, még nem jelenti azt, hogy monopolhelyzetben lenne, hiszen a reménybeli fogyasztó minden esetben dönthet úgy, hogy egy másik javat vesz igénybe a piacról. (Kitsch 1986, 2000) Nos, ez az érvelés csak részben tekinthető igaznak, ha egyáltalán annak tekinthető. Azok számára, akik nem sokra értékelik az osztrák jódli-sanzonokat, valóban mindegy, hogy melyik jódliénekes cd-jét veszik meg, ha egyáltalán. A kívülállók, a nem rajongók, tehát mindazok számára, akik nem részesei egy adott kultúrának, a saját kultúrájukon kívüli dolgok vélhetőleg valóban egyformán értékesek vagy értéktelenek és többé-kevésbé tökéletes helyettesítői egymásnak. Próbáljunk azonban helyettesítő terméket találni Kertész Imre Sorstalanságára, vagy e Wellman-cikkre. Aligha állítható, hogy akár Kertész bármelyik másik regénye, akár bármelyik másik irodalmi Nobel-díjas m\H{u}vei kielégíthetnék azokat, akik a Sorstalanságra kíváncsiak. Persze mi is dönthetnénk úgy, hogy Wellmantól keresünk egy olcsóbb cikket vagy keresünk egy olcsóbb szerzőt, de akkor ez a kötet nem az lenne, aminek szánjuk. Wellman és Kertész helyettesíthetetlenek olyanok számára, akik pontosan tudják mit keresnek, illetve pozitívan értékelik az adott szellemi jószágot. A monopólium tehát létezik, és hacsak nem találunk valami módot arra, hogy a monopolista árat csökkentsük, bizony mi is csak azt a bizonyos a holtteherveszteséget fogjuk növelni, azaz a kielégítetlen keresletet leszünk kénytelenek gyarapítani. A szerzői jogi szabályozás természetesen az első pillanattól fogva tudatában van a monopólium veszélyeinek, épp ezért tartalmazza a szabad felhasználás eseteit és garanciáit. A szabad felhasználás kategóriájába eső felhasználások esetén nem szükséges a szerző engedélye és jogdíjat sem kell fizetni érte. Ilyen felhasználás a kritika, a paródia, illetve az ismeretszerzés, oktatás. Iskolai környezetben tehát a szerzői joggal védett szövegek részletei szabadon másolhatók, terjeszthetők. Sajnos csak részei, így a teljes cikket annak ellenére nem oszthatnánk ki egy egyetemi kurzuson, hogy az teljes terjedelmében hozzáférhető a neten. Arról nem is beszélve, hogy a részletek iskolai terjesztése megengedett, de a fordítás minden esetben engedélyköteles, tehát ebben az esetben csak az angol nyelv\H{u} részletek oktatási célú felhasználása lenne elképzelhető. Időközben a Wellmannel folytatott párhuzamos levelezésből kiderül, hogy ugyan vannak nála bizonyos jogok, de nem az összes. A cikk nyomtatáshoz és fordításhoz kötődő jogai mégiscsak a Westview kiadónál vannak. Írjunk tehát egy személyes, szívhez szóló levelet a kiadónak. A jogok, mint azt kiderítettük, korábbi állításukkal szemben mégiscsak Önöknél vannak. Egy szegény ország szegény egyeteme szeretné a szóban forgó cikket 750 példányban önköltségi áron megjelentetni. Kis példányszámban megjelenő, nonprofit tankönyvről van szó, egy -- angolul egyébként is ingyen -- fogyasztható cikket szeretnénk magyar nyelven, oktatási környezetben felhasználni. Kérünk tehát egy árat, ami ha lehet alacsonyabb, mint a megjelentetést ellehetetlenítő, prohibitív erej\H{u} 2613 USD-s online ár. A válasz nem várat magára sokáig és egy 850 dolláros ajánlatot tartalmaz. Ennek az összegnek csupán látszólag nincs köze sem a cikk határköltségéhez (zérus), sem a korábbi ajánlathoz (2613 USD). Aminek itt tanúi vagyunk, az a monopolista árdiszkriminációra tett kísérlete. A kiadó joggal bízhat abban, hogy ha el is készül a magyar fordítás, azt nem fogjuk gazdagabb országok gazdagabb egyetemeinek továbbadni, hiszen számukra a magyar fordítás nem fog sok értéket hordozni. A nyelvi határok tehát képesek a piacokat jól elválasztani egymástól. A 850 dolláros ár azonban még mindig jóval több annál, mint amennyit mi -- mint a cikk magyar kiadói --- képesek lennénk a fogyasztóinkkal megfizettetni. A monopolista -- mint rendszerint --- nincs elég információ birtokában ahhoz, hogy képes legyen pontosan felmérni az egyes fogyasztók rezervációs árát, azaz azt a maximális összeget, amit a fogyasztó még képes és hajlandó kifizetni. Nem ismeri az itteni piacot, költségeket, árszínvonalat, nem ismeri a könyv költségvetését, de azt gondolta, hogy ez az összeg kellően alacsony. Nos, nem az. Foglaljuk össze, hol tartunk most. Két ember hetekig tartó munkával, kiadótól kiadóig pattogva végül kideríti, hogy kinél vannak egyáltalán a jogok.\footnote{Esetünkben létező kiadókról és egy élő szerzőről van szó, tehát a feladat viszonylag könny\H{u} volt. Számtalan olyan m\H{u} van azonban, amelyet véd ugyan a szerzői jog, ám a szerző már nem él, és a kiadó is megsz\H{u}nt, átalakult, összeolvadt más cégekkel vagy villámcsapás érte a nyilvántartását, így a jogok birtokosainak azonosítása nagyságrendekkel nehezebb -- ha nem lehetetlen -- feladat. Az ily módon elárvult m\H{u}vek jelenleg jogilag egyáltalán nem hozzáférhetők, s e jogi fekete lyuk szabályozása ma az egyik legégetőbb feladat.} A végül sikeresen megtalált kiadó, élve monopolhelyzetével először a fogyasztó árérzékenységére közömbösen, majd árdiszkrimináló módon monopolistaként áraz. Azt nem tudjuk, hogy mennyiért jutott hozzá a jogokhoz, hogy ez a befektetése megtérült-e, és hogy az ezután keletkező profitot milyen arányban osztja meg, ha megosztja egyáltalán a szerzővel.\footnote{A kiadói szerződésekben jellemzően 10\% körüli jutalék jár a szerzőnek, ha van egyáltalán ilyen kikötés.} Azt tudjuk, hogy bár határköltsége közel zérus, az ár mégis a monopolista ára, ami -- az alacsonyabb rezervációs árú fogyasztók számára, ha lehetőség van árdiszkriminációra alacsonyabb -- a tökéletlen informáltság miatt nem feltétlenül egyezik a tényleges rezervációs árral. \section*{Mi az érdeke a szerzőnek?} Valamikor a múltban a szerző eladta a jogokat a kiadónak, így a m\H{u} előállításához szükséges befektetése vélhetőleg megtérült. A további eladásokból vagy származik valamekkora (esetünkben valószín\H{u}síthetően nem túl sok) jövedelme, vagy nem.\footnote{A szerzők szerzői jogi védelmi idővel összefüggő jövedelmének mértékéről lásd Akerlof és társai 2002.} A szerzőnek azonban más megfontolásai vannak, mint egy kiadónak. Míg a kiadó elsősorban az üzleti sikerességben érdekelt, addig a szerző sikeressége nem kizárólag anyagi értelemben mérhető. Az, hogy egy m\H{u} hány fogyasztóhoz jut el, hogy hány nyelvre fordítják le, hogy milyen kiadók adják ki, hogy tudományos körökben hányan hivatkoznak rá, sokszor fontosabb, mint az anyagi sikeresség. Nyilván ez az oka annak, a cikk angol verziója ingyenesen is elérhető a neten, és hogy ami Wellmant illeti, ő akár ingyen is odaadta volna a fordítás és a magyar kiadás jogait, ha erre lehetősége lett volna. De nem volt. Kiadóként tehát a következő döntés előtt állunk. Vagy találunk extra-forrást arra, hogy a monopolista extraprofitját (azaz a költségeit meghaladó bevételeit) tovább növeljük, vagy lemondunk a cikk közléséről, megfosztva ezzel az angolul nem olvasó magyar közönséget a netről szóló egyik alapm\H{u}től, vagy magunk is kalózkodni kezdünk,\footnote{A cikk illegális felhasználása mellett egyetlen érv szól: az, hogy esetünkben a prohibitíven magas ár miatt egyébként nem került volna sor a piaci tranzakcióra. Tehát ebben az esetben nem arról van szó, hogy megvehettük volna a jogokat, de nem tettük, tényleges veszteséget és kárt okozva ezzel a kiadónak. Ellenérvként felhozható, hogy egy ilyen kalózkiadás okozhat kárt később, ha egy másik magyar vállalkozás azért nem veszi meg a jogokat, mert a magyar piacon ott van a mi kalózkiadásunk. Ám ebben a pillanatban nem tudhatjuk, hogy akad-e a jövőben másik kiadó, amelyik ezt a szöveget szeretné kiadni, és a tapasztalat azt mutatja, hogy az angol nyelv\H{u} verzió esetében még az ingyenes netes elérhetőség mellett is két nyomtatott könyvnek is akadt piaca. A kalózkodás gazdasági konzekvenciáiról általánosságban lásd Picard 2004.} remélve, hogy a jogtulajdonos Westview végül nem veszi észre a magyar kiadást, vagy ha észre is veszi, nem tereli jogi útra a kérdést. Szerencsére volt egy negyedik út is. Wellman örömmel elvállalta, hogy a nevét a kötet szerkesztőjeként feltüntessük, mert -- okos szerzőként -- annak idején fenntartotta magának a jogot arra, hogy a saját szerkesztés\H{u} kötetekben a saját m\H{u}veit felhasználhassa. \section*{Alternatívák} A szerzői jogok jelenlegi rendszere nem választható el attól a piaci / üzleti környezettől, amely a létrejövő m\H{u}veket eljuttatja a fogyasztókhoz. Annak a világnak azonban, amelyben a m\H{u}vek fogyasztókhoz való eljuttatása jelentős erőforrásokat -- nyomdákat, hanglemezgyártó üzemeket, rádió- és televízióállomásokat, mozihálózatot -- igényelt, az internettel vége lett. Nincs szükség jelentős anyagi befektetésre egy könyv többtízezer példányban való gazdaságos legyártásához, ha a \textit{print-on-demand} nyomdákban 750 példány legyártása pontosan annyiba kerül, mint 7500-é. Nincs szükség drága frekvenciaengedélyre és stúdiótechnikára, ha egy pc-ről bárki üzemeltethet rádióállomást. Nem kellenek a tv-csatornák és a m\H{u}holdas közvetítőlánc, ha a \textit{YouTube}-on keresztül sokszázmilliós nézősereget lehet egy kattintással elérni. A kulturális javak termelésének és terjesztésének költségei radikálisan lecsökkentek. Mindeközben a m\H{u}vek felhasználói és a szerzők mindennél könnyebben képesek kapcsolatba lépni egymással. A jelenlegi szerzői jogi rendszer egy olyan piaci valóságot tükröz, ahol számos \textit{middlemen} segítsége kell a kereslet és a kínálat egymásra találásához, mert másképpen nem jönne létre piac. Ma előbb lehet a szerzőtől engedélyt szerezni e-mailen, mint megtalálni azt a közvetítőt, aki a jogokat birtokolja. Az a rendszer tehát, amelyik egy offline médiarendszerben a tranzakciós költségek csökkentésére szolgált, ma a tranzakciós költségekben a legnagyobb tétel. A tranzakciós költségek csökkentésére számos online alternatíva született. A netes ingyenes közzététel megszünteti azt a dilemmát, hogy vajon a sarki könyvesboltban, könyvtárban megtalálható-e az a m\H{u}, amire épp szükségem van. Az ingyen közzétett m\H{u}példányok mellé csatolt felhasználási szerződések -- legyen szó a GPL-ről vagy a \textit{Creative Commons}-licencekről -- már felhasználási jogokat is tartalmaznak. Például ha Wellman a \emph{Creative Commons} \textit{Nevezd meg! Ne add el!}-licenccel tette volna közzé a neten a cikkét, akkor azt bárki, aki nonprofit célra szeretné használni, szabadon megtehette volna, köztük e kötet szerkesztői is. A profitérdekelt közvetítők kiiktatásával maguk a javak is olcsóbbá válhatnak, nem csak az egyszer\H{u} fogyasztók számára könnyítve meg a hozzáférést, de azoknak is, akik e javakra építve valami újat szeretnének létrehozni. Akárcsak mi. Akárcsak -- reméljük -- e kötet olvasói. \section*{Irodalomjegyzék} \begin{biblio}{} \item Anand Bharat, Galetovic Alexander: Strategies that work when property rights don't, Intellectual Property and Entrepreneurship, Volume 15, 261-304 \item Boldrin Michele; Levine David: The Case Against Intellectual Monopoly, International Economic Review, May 2004, Vol. 45, No. 2 \item Boyle James: Cruel, Mean or Lavish?: Economic Analysis, Price Discrimination and Digital Intellectual Property 536 Vanderbilt Law Review 2007 (2000) \item Cohen Julie E: Copyright and the perfect curve, Vanderbilt Law Review; Nov 2000; 53, 6; \item Duffy John F: The Marginal Cost Controversy in Intellectual Property, The University of Chicago Law Review; Winter 2004; 71, 1 \item George A. Akerlof és társai (2002): The Copyright TermExtension Act: An Economic Analysis, AEI-Brookings Joint Center for Regulatory Studies. \item Goldstein Paul: Comment on ``Lessons From Studying the International Economics of Intellectual\dots '' Vanderbilt Law Review; Nov 2000; 53, 6; \item Kinga Stephen P., Lampe Ryan: Network externalities, price discrimination and profitable piracy, Information Economics and Policy 15 (2003) 271--290 \item Kitch Edmund W.: Patents: Monopolies or Property Rights?, 8 Res. Law \& Economics. 31, 1986 \item Kitch Edmund W.: Elementary and Persistent Errors in the Economic Analysis of Intellectual Property, 53 Vanderbilt Law Review 1727, November, 2000 \item Koelman Kamiel J.: Copyright Law \& Economics in the Copyright Directive: Is the Droit d'Auteur Passe?, International Review of Intellectual Property and Competition Law, pp. 603-638, 2004 \item Landes William M., Posner Richard A.: The Economic Structure of Intellectual Property Law, Belknap Press, 2003 \item Maskus Keith E: Lessons from studying the International Economics of Intellectual Property Right, Vanderbilt Law Review; Nov 2000; 53, 6; \item Plant Arnold: Selected economic essays and addresses, Routledge, 1974 \item Picard Robert: A Note on Economic Losses Due to Theft, Infringement and Piracy of Protected Works, Journal Of Media Economics 17(3), 207-217 \item Smith Mark A and Kollock Peter (eds): Communities in Cyberspace, Routledge 1999 \item Stiglitz Joseph E.: Public Policy for a Knowledge Economy, International Review of Intellectual Property and Competition Law, pp. 603-638, 2004 \item Takeyama Lisa: The Welfare Implications of Unauthorized Reproduction of Intellectual Property in the Presence of Network Externalies, The Journal of Industrial Economics, 1994 No 2. \item Wellman Barry: Networks In The Global Village: Life in Contemporary Communities, Westview, 1999 \end{biblio} \end{document}